Langford, Norfolk egyik városkája, amit a második világháború után az angol hadsereg megszállt, és támaszpontként, valamint kiképzőtáborként használt. Nagyjából fél évtizeddel ezelőttig ez így is volt, mielőtt egy remek üzletember nem ajánlott volna jó üzletet, ami mindenkinek kedvező volt, így megkapta a támaszpontot, amit kibővített.
Eredetileg a város nem volt túl nagy, hiszen az erdő ami körülötte volt, nem volt beépítve, Andrew Genstrion, viszont úgy gondolta, túl kevés a hely, amivel gazdálkodhat, és az erdő nagy része is leépült a háborúk során, így szinte az egészet újra építette. Új fákat telepített, a közeli patakot elvezette idáig, hogy hangulatosabb legyen, és a kihalt fák nélkül új élet lepte el a helyet. Az élővilág lassan visszatért egy kis rásegítéssel, házakat építettet és lassan elkezdtek az emberek beköltözni, eleinte csak azok, akik kíváncsiak voltak, vagy egykoron errefelé éltek. Hamarosan egyre többen figyeltek fel, így egészen népes kisváros lett.
Van belváros része, ahol megtalálható a plázáktól, a kávézón át maga az egyetem is, nincsenek más iskolák, csak ez az egyetem, ez van a város középpontjában, és ez köré épült minden. A külvárosi részén találhatóak a kocsmák, ahova kiengedni mehet bárki a fáradt gőzt, és az éjszakai klubok is ott vannak, hogy ne zavarjanak annyi embert. Igaz, az otthonok egy része is itt található, de leginkább az egyetemisták lakják ezt a részt, itt vannak kiépített emeletes házak, amiket szinte csak az ő számukra biztosítanak a kollégium mellett. De van egy kertvárosi rész is, ahol bárki élhet, még maguk az egyetemiszák is, ha szülőkkel laknak, esetleg fizetik nekik azt.
Minden megtalálható itt a nyugalom mellett amit csak szeretnének az emberek, de ha valaki kalandra vágyik az felkeresheti a régi tömegsírokat, és az elhagyatott raktár épületet is, ami valahol az erdő mélyén található. Eddig még senki sem talált rá, mert nem tudják hol van, a létezése is kérdéses, ahogy az is, hogy a második világháború alatt mely csapatoké lehetett az. Egy szónak is száz a vége, mindenki talál magának valamit, ami megfogja a városban, és ott is tartja, csak azt nem tudni, hogy szó szerint értendő-e, hogy leragadnak itt az emberek, vagy sem.