Ők azok, akiknek sikerült elnyerniük a jó hírű iskolába egy helyet maguknak, pedig a helyek igazán végesek voltak mindig is. Akárki nem kerülhet be, felvételi tesztet kell írniuk, és egy motivációs levélhez hasonlót, valami tárgyról, amit ezen az egyetemen tudnak tanulni. Sok ágazata van az iskolának, humán, reál, és még a művészet kedvelői is megtalálhatják itt a helyüket, ezért is olyan nehéz bekerülni. Sok szak, de a magas képesítés miatt nem foglalkoztatnak sok embert, hogy minél precízebben, és pontosabban el tudjanak magyarázni mindent. Egy osztály ötven diákot tud befogadni, és egy szakon egymással párhuzamosan két osztály indul. Pénzes gyerekek is bejuthatnak, de nem a pénz számít, hanem a tudás, így senki se nyúljon túl mélyre a zsebében.

Egy tanár van minden szakra. Nincs több, mivel kis fős osztályok vannak, és az órák nem egyhuzamban folynak, hogy mindenkire idők fektessenek. Sok egyetemet ez nem érdekel, csak az, hogy meglegyenek a kredit pontok, itt viszont fontos a diákok kényelme is, és az, hogy senki se maradjon le, majd vesszen el. Külön is foglalkoznak a diákokkal, mert ők is az egyetem egyik külön szárnyában élnek, de persze nem mindenki. Sokan az egyetem környezetében lévő lakóházakban élnek. A legtöbbjük tud arról, hogy mi történik az iskola falain belül, tudnak a szellemekről, és a látókról, egyesek maguk is látók, így hatalmas segítséget tudnak nyújtani a fiatalabbaknak, akik erről semmit sem tudnak. Az igazgatóság is ide tartozik, akkor is, ha nem tanít, ha pedig igen, akkor főleg.

A szakácstól kezdve, a takarítókon át, minden olyan személy ebbe a csoportba sorolható, aki nem tanár, de az egyetem területén dolgozik. Ez lehet kertész, konyhás az egyetem konyhájában, vagy portás, aki a kollégiumi szobáknál figyeli, hogy ki mikor akar bemenni, és igazoltatja őket. Minden munkakörre több embert vesznek fel, hiszen az egyetem hatalmas, és sok emberre van szükség ennek tisztán tartására, és a diákok ellátására is. Csakis szakképzett, és ügyes munkaerőt vesznek fel, ha valaki nem bizonyul megfelelőnek az állásra, azt értelemszerűen elbocsájtják.

A halál nem válogat, ez így volt náluk is, nem volt érdekes ki milyen életet élt, ahogy az sem, hogy mennyi ideig, egyszerűen csak elragadta őket, a munkáját végezve. De, hogy hova kerültek? Sehova, sokan a mai napig a látójukat várva, és keresve bolyonganak az utcákon, házakban, és a hétköznapi életben mindenhol. Nincs Menny, és Pokol, csak a túlvilág, ami nincs is túl messze, csak egy másik dimenzió, egy másik sík, ami párhuzamosan fut a rendes síkkal, így hozva létre a kapcsolatot. Innen nincs kiút, mégis mindenkinek, kinek a halála értelmetlen volt, vagy korai megkapja azt a lehetőséget, hogy visszatérjen. Csak egyetlen lehetősége van, mikor is megtalálja a látóját, akinek a sorsa az, hogy lelkét felbontsa, és megossza vele, hogy megadja neki azt az esélyt, amit elvettek tőle.
Minden szellem emberi, csak apró dolgok mások, mint a test hőmérsékletük, nincs vérkeringésük, így nem meleg a bőrük, de nem is jéghideg, inkább hasonlít, egy jéggel fagyott kéz érintéséhez. Szívük sem dobog, de ez nem túl észrevehető, amíg valaki nem kerül közelebbi kapcsolatba velük, ez pedig csak a látójuk lehet. A legnagyobb eltérés köztük, és az emberek között, hogy a halált okozó sérülésük látható nyomot hagyott a testükön. Ha valaki autó balesetet szenvedett, a karcolások nem maradnak meg, hacsak nem egy bizonyos sebből vérzett el. Ha lelövik az embert, a golyó ütötte seb marad meg, és a többi. A nem látható jelek már bonyolultabbak, füstmérgezés, vagy a gázszivárgás esetén történő halállal köhögés jár, és a többi.
Az erősebb szellemek ezeket a jeleket el tudják rejteni, az erősségük viszont nem attól függ, hogy mennyi ideje haltak meg. Ehhez ennek semmi köze, a halál formája dönti el, hogy mekkora hatalommal rendelkeznek majd a későbbiekben. Minél erőszakosabb egy halál, annál erősebb egy szellem, ennek fordítottja pedig az, ha valaki természetes úton hal meg, esetleg túl korán, valami betegség miatt. Az öngyilkosok halála is erőszakosnak számít, így nem véletlenül erősebbek ők is.
Aki valaki halálát okozza, annak nem jár következő esély, az továbbra is bolyongani fog a saját idősíkján, de ártó lélek még mindig lehet, csak látó nem jár neki. A többi látó viszont láthatja őket, és próbálhatja elűzni, de nem képesek eltüntetni őket, hiszen csak egy sík van számukra, ahova örök életükre ott ragadnak.
Minden szellem érzi a saját látóját, amint megszületik, a szellemekben átfordulnak a dolgok, és abban a pillanatban keresni kezdik azt, aki az életüket adhatja vissza. Érzik, ha megsérülnek, ha haldokolnak, de azt is, ha csak fáj valamijük, így azt is, ha meghalnak. Akkor a fél lelkük elveszik abban a pillanatban, a látójukkal hal.

Bárki, aki nincs az egyetemen, lehet, hogy valaha volt, vagy valaha lesz, de jelenleg, ebben a pillanatban nem ott tartózkodik. Lehet a világ bármely pontján, égen, földön, és vízen, lehetnek bárkik, és bármik, csak az iskolához nincs jelen helyzetben semmi közük

Nem mozifilmbe vett értelemben vadászok, nem a szellemek összegyűjtése, vagy elkergetése a feladatuk. Ők egyszerűen csak keresik őket, megfigyelik, és ha probléma adódna, akkor értesítik az egyházat. Ők azok, akiket kiküldenek bizonyos kísértet járta helyekre, hogy felmérjék a terepet, miszerint, az ott tartózkodó lélek, vagy lelkek ártó szándékkal vannak ott, vagy sem. Nem űznek el semmilyen szellemet, arra csak az egyház képes, viszont lassítani tudják őket, már a jelenlétükkel is. Lehetnek látók, és nem látók is, vallásos emberek, ahogy hitetlenek is, akik csak azt mondják, hogy értenek hozzá. Ha hisznek benne, ha nem, vallhatják magukat szellemvadásznak, de nem tudni, hogy reagálnának arra, ha tényleg szembe találnák magukat néhány szellemmel.

Aki látónak született az egyfajta adottságot kap, hogy kapcsolatba léphessen a másik síkkal, amit a szellemek uralnak. Eleinte nem tudják, nem igazán érzékelik őket, inkább csak sejtik, hogy ott vannak. Sötét árnyakat látnak, és hangokat hallanak, amiket nem tudnak megmagyarázni. Amint megpróbálnak kapcsolatba lépni a másik világgal, az egyből kinyílik számukra. Több minden kiválthatja ezt, van akinek elég egy tarott kártya olvasás, vagy jósnő, másoknak kell egy szellem idézés, vagy esetleg a boszorkánytábla, hogy kibontakozhasson a képessége. Mindez attól függ ki mennyire fogékony ezekre a dolgokra.
Minden látó két fél lélekkel születik, az egyik az övé, a másik a szelemmé, akinek az élet még egy esélyt ad. Ha ő és a szellem akihez ez a lélek tartozik megtalálják egymást és kapcsolatba is lépnek egymással, akkor beindul egy amolyan láncreakció. Onnantól kezdve ketyeg az idő, egészen a kapcsolatba lépés utáni első szökőévi Halottak napjáig, amikor is meg kell történnie a rituálénak. Az elhunyt szellem sírjára, vagy egy olyan tárgyra van szükség ami erősen kötődik hozz, akár a halál helye is lehet, de ott és akkor meg kell ölnie a látónak magát. Fontos, hogy ő maga tegye meg, ezzel áldozatot téve, és felszabadítva a fél lelket, amit a szellem megkap, és azzal visszatérhet. Ha ezt a rituálét nem teszik meg, a szellem örökké a két világ közt ragad, a látó fél lelke pedig "romlásnak" indul. Olykor ez semmiség, máskor betegségeket is okozhat a látónak, vagy az őrületbe kergetheti.
Az elején a látók nem tudják megmondani ki szellem és ki nem, mert amint a képességüket bekapcsolják a szellemet hús vér embereknek látják, csak idővel képesek ezt irányítani, és meglátni, hogy mivel is van dolguk.
Értelemszerűen, ha egy látó a fél lelkét odaadta már a szellemnek, nincs több esélye, ő nem fog visszatérni egy másik látó fél lelkéért, ahogy a szellemek sem, nekik a halál onnantól végleges, és a másik síkon továbbra is barangolhatnak.